Kőszárhegy - Magyar OB

(2009. Sep 20.)

Sokan úgy indultak el a múlt hétvégi nagyszerű vasárnapon Kőszárhegyre, hogy végre, szép az idő, nagyszerű pályára megyünk, 8 futamot nézhetünk meg és ráadásként Korit is megcsodálhatjuk.
Igen sok néző lepte el tehát csillagvölgy dombjait, nagyon jó volt a program, a futamok egymást érték, volt tömegsport, juniorok és természetesen az OB mezőnye előtt is lecsapódott a rajtgép.
Külön öröm, hogy Czuni Laci is végre rajthoz állhatott, minden adott volt tehát a nagyszerű küzdelemre.

Kori másodikként, Bence után állhatott oda rajthelyet választani az időmérő alapján. Mindkét futamban magabiztos győzelmet aratott, igazi örömmotorozást mutatott be, nem szabad viszont elfelejteni, hogy vigyáznia kell magára, hiszen a GCC bajnokságnak még nincs vége, jövő héten ki-ki meccset vív Simo Kirssivel.

A futamokon tehát a biztonság volt a fő szempont, Kori nagyon figyelt a lekörözéseknél, így is adódtan kisebb problémák, de szerencsére komolyabb probléma nélkül sikerült végigmenni mindkét futamon.

Kornél szavai:

"Szeretném megköszönni az összes nézőnek akik kilátogattak Kőszárhegyre. Nagyon jól esett az összes gratuláció amit az ADAC Masters bajnoki címemért kaptam, tényleg nagyon sokat jelent ez nekem. A verseny jól sikerült, főleg az első futamban jól mentem.

Bencének pedig szívből gratulálok a bajnoki címéhez."


Jövő héten vasárnap (27-én) szurkoljunk Korinak, nagon fontos verseny lesz Schefflenzben, aholis eldől ki lesz az idei bajnok a német enduró-krossz bajnokságban.