2009-es ADAC Masters bajnok Kornél !!!

(2009. Sep 08.)

Restanciánkat pótolva ismét több versenyt szeretnénk összefoglalni.

2009. aug 9. Mühlhausen (GCC)

Nagy várakozás előzte meg a Mühlhauzeni versenyt, hiszen egyre közeledünk a bajnokság végéhez, mindenki már számolgat a két élmenőn kívül. Koriék nem tudnak számolgatni, nekik a gázt kell húzniuk, hisz nagyon kiélezett lesz a vége.
A Mühlhauzeni pálya feküdt Korinak, hisz majd 40%-a a pályának krosszos szakasz volt, amely egy szántóföldön lett kijelölve. A pályán nagyon sok leszúrt fa volt, ami igencsak megrostálta a mezőnyt.
Kori nagyon koncentrált a futam alatt (hiszen ha itt nem nyer, akkor elúszhatott volna a bajnokság), a kondival nem volt probléma, néhály kör után már a fákon is gyors volt, így másfél óra elteltével már csak a saját ritmusára figyelt és magabiztosan nyerte a futamot.

Kirssi a második lett.


2009. aug 16. Walton (Kanadai MX bajnokság)

Véget ért a kanadai sorozat erre az évre. Walton-ban volt az utolsó kanadai bajnoki forduló, ahol több mint 800 résztvevővel, 5 napos rendezvény keretében rendezték az utolsó versenyt az idei évben.
Koriék a megszokott módon szombaton és vasárnap motoroztak.
Jók voltak az előjelek, sima volt az út, a pálya eléggé "európaira" sikerült, a német teuchentali pályahoz hasonlít, amelyet ugyan nem kedvel Kori, viszont a talajra viszont semmi panasz nem lehetett.
A verseny színvonalát nagyszerűen tükrözi, hogy bőségesen volt locsolva és sűrűn tárcsázva, tehát a verseny alatt közel tízezerszer haladt el motoros egy-egy kanyarban, viszont a pálya mindvégig kitűnő állapotan volt.
Az első futamban Kori közepesen kapta el a rajtot jó volt a tempó, majd sajnálatos módon egy kő miatt eltört a szemüvege lencséje, emiatt ki kellett állni a boxba új szemövegért, így ez a futam sajnos elúszott, 15.-ként ért célba Kornélunk.
A másodikban már jó volt a start, az első kör végén már a 6. volt, a 6. körben már Faciotti mögött a második helyen haladt Kori, akit sajna már nem maradt idő elkapni, holott a sebesség jó volt, a kondival sem volt probléma.

Ezzel a futammal véget ért tehát Kori idei kanadai szereplése, 3 futamon indult, összesítésben a 17. lett a bajnokságban, ami nagyon jó eredménynek mondható.



2009. aug 23. Gaildorf (ADAC Masters)

A pálya nagy múlttal rendelkezik, a klasszikus motokrossz pályák közé tartozik, remek természeti adottságokkal, Kemény talajú, kavicsos.
Kori célja az volt, hogy mindkét futamban Ken Roczen előtt végezzen. A futamok nagyon jól sikerültek, a tempó is jó volt, ugyanolyan köröket ment Kori mint Nagl, így az első futamban mindössze 3.29 másodperccel ért be Nagl mögött.
Mindenki hozta tehát ezen a futamon amit tudott, Kori Nagl mögött mindkétszer megszerezte a 2. helyet, Roczen pedig mindkétszer 3. lett, ami a bajnokság szempontjából kulcsfontosságú volt.
 


2009. szept 6. Holzgerlingen (ADAC Masters)

Elérkezett tehát a nagy hétvége, amikor be lehetett biztosítani a végső győzelmet.

Kornél a versenyt megelőző hetet Magyarországon töltötte, Havasiékkal új beállításokat kerestek a hátsó futóművön. Több napon át teszteltek tehát, ami természetesen motoros edzésnek is betudható.
A motort teljesen felújították a versenyre, amit lehetett cseréltek rajta, mert ha lehetséges mindenképp be szerették volna biztosítani az első helyet már ezen a hétvégén.


A szombati időmérőn Kori nagyon óvatosan ment, mindőssze 2 gyors kört teljesített.


Az első futamban közepes start után egészen hihetetlen dolog történt az első sikánban. Kori csak azt érezte, hogy valakivel összeakadt, majd lassulni kezdett a motorja. 3.-ban volt, nem birta a motor, visszakapcsolt 2.-be, nyélgáz, még mindig lassul a motor. Visszatette 1.-be, ismet max gáz, tovább lassul a motor, egyszercsak paff, hanyatesett.
Történt ugyanis, hogy egy német srác lába beszorult a hatsó kerék és a sárvédő közé, ez lassította Kori motorját. Sajna nem vette észre és váltogatott visszafelé, mert ugye nem gyorsult a motor. Amikor kiakadt a srác lába, akkor viszont egyesben volt a motor és max gázon, így történt tehát a hanyatesés. Szerencsére nem történt komoly baja a póruljárt motorosnak, viszont a nadrágját teljesen leszaggatta Kori hátsó kereke.
Nem volt ezzel vége a kalandos futamnak, a 2. körben ugyanis valaki ráugrott Kori jobb kezére, ekkor is majdnem elesett, de itt még meg tudta fogni a motort.
A sorozatos balszerencse után nagy hajrába kezdett Kori és a 7. helyre tudott felkapaszkodni.

A második futamban egészen jól sikerült a rajt, 6.-ként fordult az első kanyarban, viszont a pálya egyik felső kanyarjában Kori belső íven fordult és a kulső ívről egy motoros elég keményen letarolta őt, ekkor már teljesen azt hitte, hogy vége a futamnak és az utolsó futamra kell maradnia a döntésnek.
Szerencsére nem így történt, hisz Kori nem sérült meg, felpattant a motorra, az gyorsan be is indult, így a mezőny után tudott eredni.
Ebben a futamban is megcsípte a 7. helyet úgy, hogy tudta, hogy a 8. hely is elég lett volna a végső győzelemhez, úgyhogy széles mosollyal az arcán haladt át a célvonalon :)

Kori 276 pontjával áll a hetedik, utolsó előtti futam után, a második Ken Roczennek pedig mindössze 222 pontja van, ami azt jelenti, hogy a külonbség (54) több, mint az utolsó futamon szerezhető maximum, így Kornélunk már az utolsó előtti versenyen bebiztosította elsőségét.

Nagyon nagy dolgot vitt tehát véghez, első Kelet-Európaiként Németh Kornél az ADAC MASTERS Német Motokrosszbajnokság 2009-es bajnoka!!!


Gratulálunk Kornél !!!

 

 

Kornél számára végetért tehát a második bajnokság is az évben, lássuk, hogy mit is tartogat még a versenynaptár az idei évre:

2009. szept 13 - Köszárhegy
Magyar Motokrossz OB, Kőszárhegyen.

 
- 2009. szept 27 - Schefflenz
A német enduró-krossz bajnokságban Kornél ki-ki meccset vív majd Kirssivel szeptember 27-én Schefflenz-ben. Ha Kornél nyer Ő a bajnok, hisz pontegyenlőség esetében az nyer, aki az utolsó futamon jobb helyezést ér el. Ha Kirssi nyer Ő a bajnok.


- 2009. okt 11 - Enduro-Krossz EB
Mivel az ADAC-on már bajnok Kori, így az utolsó futamában már nem kell rajthoz állnia, helyette a az enduro-krossz EB-n indul.


- 2009 okt 3     - Montreál enduro-krossz (terem)

Egy nagyszerű esemény az év végére tartogatva. A híres montreáli olimpiai stadionban rendezett terem-enduro-krossz hétvégén vesz majd részt Kornélunk. A versennyel kapcsolatosan még nemsokára jelentkezünk.