Csehország - Loket

(2008. Aug 11.)

Bár a cseh pálya nem tartozik Kornél kedvencei közé, mégis nagyon várta a hétvégét, hiszen ezen a nagydíjon motorozhat a legtöbb magyar szurkoló előtt. A loketi pálya helyezkedik legközelebb Magyarországhoz a VB versenynaptárból, ennek megfelelően (plusz a gyönyörű időjárásnak köszönhetően) nagyon sok magyar szurkoló érkezett a cseh kisvárosba.

A pálya adottságai miatt az időmérőn nagyon kis különbségek döntöttek, Kori a 16. helyre kvalifikálta magát az időmérő futamon, ami közepesnek mondható, de ígéretéhez híven vasárnap mindent megtett, hogy a lehető legelőkelőbb helyet szerezhesse meg a futamokon.

Két, mondhatni "ellentétes" futamot fejezett be Kori vasárnap. Az első futamban nem sikerült túl jól a rajt, a mezőny hátsó negyedében sikerült bekanyarodnia az első balos kanyarban, de a kör végére már a 20. -ként haladhatott át a célvonalon. Ekkor kezdődött meg a nagy felzárkózás. Nagy tempóban közlekedett, szép felzárkózást, gyönyörű előzéseket láthattunk tőle. Igazán "élt" a pályán, volt, hogy egyszerre két versenyzőnek szúrt be egy visszafordítóban, melyet meglehetősen nagy ovációval fogadtak a magyar szurkolók.


A második futamban ennek az ellenkezője történt. Elképesztően jól sikerült a rajt, az első kanyarban másodikként kanyarodott, ami több mint remek, de sajnos nem tudta tartani a tempót, 4-5 versenyző már az első körben megelőzte, majd a verseny hátralévő részében további pozíciókat vesztett. A végén 12.-ként intették le, amely, ha csak az eredményt nezzük nagyon szép eredmény, de a starthoz képest lehetett volna egy picit jobb is az ererdmény.


"A hétvégém összességében nagyon jól sikerült. Az első futamban a startom nem sikerült túl jól, mégis a top 10-ben tudtam végezni. A futam végére őrületes fejfájás tört rám, ezért az orvosaimmal illetve a csapatommal konzultálva gyógyszereket kellett beszednem, amelyek kissé tompították a koncentrációképességemet.

Már a második futam bemelegítő körében nagyon lüktetett a fejem, még az is megfordult a fejemben, hogy nem tudok majd végigmenni a futamban. A rajtom remekül sikerült, az első kanyarban 2. voltam, de sajnos az elején nem tudtam felvenni a ritmust a többiekkel, így hamar visszacsúsztam. Szeretnék majd egy ilyen startot fejfájás nélkül egy olyan pályán, ami jól megy nekem. Nagyon köszönöm a magyar nézőknek a szurkolást, nagyon jó volt így versenyezni !."


Ez történt tehát a versenyen, de sajnos még nem volt vége a napnak. Kori hazafelé menet rosszul érezte magát, németországban megállt egy benzinkútnál. Később szerinte el is ájult egy kis időre, így GPS-e segítségével egy közeli kórházba ment kivizsgálásra. Jelen pillanatban is vizsgálják, az orvosok szerint a beszedett fájdalomcsillapítóra nem lett volna szabad fizikai munkát végeznie, valószínűleg ennek tudható be a rosszullét. Kori egyébként jól van, aggodalomra nincs ok. Amint szolgálhatunk újabb információval, jelentkezünk.