Morden: Kori 4. !

(2010. Jun 28.)

A Kanadai Bajnokság első részének utolsó versenyére került sor múlt vasárnap Mordenban. Kornél nehéz heteken van túl, de a kemény munka meghozta gyümölcsét, és negyedik helyen végzett összetettben, miután 6. és 3. helyet szerzett.

 

Az időjárás jó volt, csupán a második futam végére kezdett el kicsit esni az eső.

Az első futamban egész jól rajtolt Németh Kornél, a kör végén már a 9. helyen motorozott. A futam folyamán tovább javított a helyezésén és végül a hatodik helyen intették le, kevesebb, mint 3 másodperccel az ötödik helyezett Mason Phillips mögött.

A második futam rajtja nem sikerült jól, viszont a felzárkózás annál jobban. Az első kör végén a 11. helyen ment, de óriási tempót diktálva hamar az élmezőnyben találta magát. A futam felétől kezdve rajta volt a harmadik helyen motorozó Josh Demuth-on, nagyon kemény csatát vívtak, ráadásul Kornélnak 15 perc után nem volt letépő a szemüvegén. Három körrel a kockás zászló meglengetése előtt viszont meg tudta előzni az amerikait.

 

Németh Kornél: „Nagyon örülök, hogy újra dobogón állhattam. Olyan érzés volt mintha nyertem volna. A 19. helyről egészen a 3. helyig jöttem fel. Kicsit közeledtem Klett re is a vége felé. Facciotti ezen a versenyen is nagyon gyors volt, annak ellenére, hogy múlt héten nagyot esett. Gratulálok neki ezért. Nem az volt a célom hogy nyerjek, hanem hogy legyőzzem önmagam. Nagyon nehéz heteken mentem keresztül, több dologgal is küzdöttem a fejemben, végül sikerült megoldanom és tiszta fejjel a rajtgéphez állni. A héten jót tudtam motorozni a Miller farmon, ahol nagyon jól éreztem magam. Köszönöm mindenkinek, aki hitt bennem.”

 

Most három hét szünet következik a bajnokságban, így Kornél is hazautazik hétfőn. Az ötödik versenyre július 18-án kerül sor, a helyszín pedig Gopher Dunes.